A Hargitán, minden reggel, amikor a vízért mentünk harmatban fürdött a lábunk. Este amikor kifeküdtünk, a hátunk csurom vizes lett.

Friss volt és a nyitott ablakon szállt be az illata és  kipréselte onnan a gyertyák füst szagát.

A tüdőnk megtelt vele, vérünk szét vitte mindenfelé.

Helyiek mondták, is, hogy a hormonokat felébreszti. Azért vigyáztunk, de volt benne valami!

Az óriás fenyők alatt keveredett a fenyőtű rohadásának szagával és a frissen kibújt gombák illatával. A kaszállón friss fű szaga volt, a pataknál hideg vol és párás. Eső után friss volt és nehéz, a felhők a lábunknál keletkeztek, láttunk ahogy felszállnak és terebéjesednek.

Hargita! Menjünk vissza!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.